Mire használjuk a TikTok videók melletti gombokat?

Az elmúlt időszakban elkezdtem egy sorozatot a TikTok applikációval kapcsolatban. Pedagógusként fontosnak tartom, hogy megismertessem a szülőkkel ezt az alkalmazást, mert látom, hogy népszerű a gyerekek körében. Neked szülőként pedig nem kell félned tőle, egyszerűen jó, ha egy kicsit átlátod. Először egy teljesen általános, átfogó képet adtam a TikTok-ról. Ha most kezded az olvasást, mindenképpen innen indulj. Mivel a nyilvános videók esetében a feltöltők célja, hogy minél több emberhez eljussanak, a for you page és a követett oldalakkal folytattam. Legutóbbi bejegyzésem pedig azoknak szól, akik regisztrálni is szeretnének az applikációba. Milyen beállításokat érdemes elvégezni, mire figyelj esetleg a gyereked TikTok-ján. (Mivel közben elérkezett a szeptember, a tanévkezdést is érintettem.) Ha maradtak benned kérdések, írj nekem. Most pedig arról írok Neked, hogy milyen gombokat találsz a videók mellett, és ezeket mire tudod használni.

TikTok for you page videói

Amikor megnyitod az alkalmazást, rögtön elindul az első for you videó. Bal alul látod a feltöltő nevét, kukacjellel kezdve. Alatta a videójának a címét, emojikkal és hashtagekkel. Alá van írva a zene vagy szöveg megnevezése, ami szól a videó alatt. Időnként vannak zenék vagy szövegek, amik felkapottak lesznek az applikációban, ezekkel többször találkozhatsz. Később még írok Neked ezekről. Ha tudsz angolul, és érdekelnek mik mostanában a kedvencek, itt elolvashatod. Alatta a kezdőlap gombot megnyomva új videót indít a for you page-en, a fedezd fel menüpontban rá tudsz keresni zenére, videóra, feltöltőre. A plusz jellel fogsz tudni saját tartalmat létrehozni, erre mindenképpen szánok majd egy külön bejegyzést. A beérkezett üzenetek alatt vannak az értesítések, hasonlóan a facebookhoz. Ha valakivel üzenetben beszélsz, azt is ott találod, a jobb felső sarokban található papírrepülőnél. Az “én” elnevezésű gombbal pedig már foglalkoztunk.

Reakció gombok

A jobb oldalon találhatóak a reakció gombok. A legfelsővel, a feltöltő profilképével meg tudod nyitni az ő TikTok oldalát. Ott találod az összes eddigi videóját, illetve az “önéletrajzát”, amiről már szintén írtam. Ha tetszett a videója, a képe alatti pici piros plusz jellel bekövetheted. A szivecske jelenti a lájkolást, ha tetszett egy videó, nyomj rá. Ezzel valószínűleg hozzásegíted a feltöltőt, hogy bekerüljön mások for you page-ére. Alatta a buborék segítségével tudsz kommentet írni. A TikTok csak egészen rövid kommenteket kezdeményez, ezért sokan többszöri küldéssel írják le a véleményüket.

A legalsó, nyíl alakú gombot megnyitva több lehetőséget is találsz.

Az adott videót elküldheted valamelyik TikTok ismerősödnek, akivel követitek egymást. Alatta pedig számtalan egyéb helyen is megoszthatod az adott tartalmat. Küldheted sms-ben, facebookon, instagramon, de akár emailben is. A megosztásokon kívül mást is csinálhatsz az adott videóval. Például nem megfelelő tartalmat bejelenthetsz az applikációnak. Lementheted a saját telefonodra, így bármikor, internet nélkül is újra megtekintheted. (Hozzáteszem, a TikTok nagyon eszi a netet, mobilinternetről nem érdemes használni.) Készíthetsz az adott videóval duettet, amikor ugyanazon zene mellett mindkét videó megjelenik. Ezzel vannak, akik az egyetértésüket fejezik ki, de olyan is szokott lenni, hogy valaki direkt duetteket vár a videójára. Feltölt például egy beszélgetést, ahol ő az egyik fél, a hang pedig adott. A reakció is hasonló, csupán ott nem egymás mellett jelenik meg a két tartalom, hanem szövegbuborékszerűen az új videó bal felső sarkában. Hasonlóan lehet egyébként reagálni videóban kommentekre is. A feltöltőnek van lehetősége eldönteni, hogy engedélyezi-e ezeket a reakciókat. Ha nem, akkor nem fogsz tudni rákattintani.

Ugyanezek a lehetőségek működnek a követett felhasználók videóinál is.

Ezzel tulajdonképpen az összes lehetséges gombról beszéltünk. Ha maradtak benned kérdések, írj nekem.

#legközelebb

Még mindig TikTok. 🙂

Diák szleng szótár – mindennapi szavaik jelentése

A múlt héten írtam Neked a játékokról. Olyan játékokról, amiket többször is láttam, hogy szívesen játsszák a gyerekek. Láthatóvá vált, hogy nem feltétlenül csak a számítógép előtt tudnak jól szórakozni! Mikor játék közben figyelem a diákjaimat, hallgatom a beszélgetéseiket, sokszor hallok újszerű szavakat. Talán szülőként te is észrevetted már, hogy a gyereked néha úgy beszél, hogy fordítógép kell hozzá. Ráadásul ha rákérdezel egy-egy szóra, nem türelmesen magyaráz, hanem legyint, vagy nem érti, mit nem értesz. Ezért ne haragudj rá. Ne vessz össze vele miatta. Helyette keress rá az interneten, mi az adott kifejezés jelentése. Legközelebb pedig használd a gyereked előtt. Rögtön jófej szülő leszel. Ha pedig most a keresgélésben idekeveredtél, bemutatok néhány kifejezést, amit a diákjaimtól szoktam hallani. Továbbá adok pár tanácsot, hogyan használd ezeket. További “gyerek használati útmutatóért” kövesd rendszeresen a blogom és a facebook oldalamat.

Gyakori kifejezések jelentése

A kifejezéseket egyszerűen egy listába gyűjtöm Neked össze. Itt lesznek egyben, átláthatóan. A szavak többnyire az angol nyelvből jönnek, és jellemzően betűszavak. Gyaníthatóan azért, mert megjelennek az online kommunikációban, és azzal már biztosan találkoztál, hogy a gyereked a telefonján sokszor rövidít.

  • Lol jelentése – annyit tesz, mint nevetni valamin. Az adott szöveg, vagy kép amit látott az illető vicces volt számára. (Megjegyzem, leírásakor az ember általában nem röhögcsél, maximum elmosolyodik.) Angol: laughing out loud, vagyis hangosan elneveti magát.
  • Rofl jelentése – ez is a nevetést jelenti. Az előbbi, lol kifejezés gyakran elhangzik szóban is, vele szemben a rofl inkább írásban. Angol: rolling on floor laughing, vagyis a földön fetreng a röhögéstől.
  • Spoiler jelentése – filmnézés előtt jó, ha az ember nem tudja, “ki lesz a gyilkos”. Ha valaki lelövi a poént, akkor elspoilerezi a filmet.
  • Trollkodik jelentése – amikor valaki beleugat a másik bejegyzésébe, beszól neki, mikor kommentárt fűz hozzá.
  • Pill jelentése pillanat, vagyis rögtön jövök. Online beszélgetésekben szokták használni.
  • Pls jelentése – szinte könyörgés, de legalábbis azt jelenti, hogy kérem szépen. Az udvarias brit angol “please”, vagyis kérem rövidítése. Szokták plz-nek is írni, a magyaros, fonetikusan leírt angol “plíz” szó miatt.
  • Cheat jelentése – vagy igeként, cheatelni. Bizony, magyar toldalék az angol szó végén. Csalást jelent, elsősorban számítógépes játékokban, de a szó eredeti angol jelentése is a csalás. Csítnek ejtjük. Bizonyos játékokban vannak cheat kódok, amiknek köszönhetően extra játékelemekhez lehet hozzájutni. Erről itt olvashatsz bővebben.
  • Crush jelentése – az a fiú/lány, aki tetszik. Ő az én crushom. K-val és á-val ejtjük. Szintén egy angol szó, ami viszont érdekes, hogy a szó valós jelentése az, hogy “összetörni, összezúzni”. Természetesen arról, hogy a gyerekednek ki a crusha, biztos csak egy-két legjobb barátja tudhat. 🙂
  • Avatar jelentése – valakinek az avatárja egy olyan kis kép egy figuráról, ami helyettesíti őt. Például ha valakinek a kedvenc állata a teknős, akkor egy játékban, ahol van rá lehetőség egy teknőst használ képként a saját arca helyett. Vagy bizonyos játékokban, ahol figurákkal kell harcolni, eleve az avatárod, akit irányítasz. Vannak alkalmazások, amik elkészítik az avatárodat, például androidos okostelefonra a g-boardon. Ha szeretnél erről még többet olvasni tőlem, jelezd felém.
  • Emoji jelentése – ezeket a kis figurákat láthatod az én facebook bejegyzéseimben is. Mosolygós fejek, felkiáltójelek, gyümölcsök, járművel állatok, és sok minden más. Ezeket a képecskéket szöveges üzenetek helyett használják a gyerekek. Ha például kedves üzenetet kaptak valakitől, arra lehet egy mosolygós fejjel válaszolni. Ha éppen úton vannak, arra egy autóval. Sokszor kombinálják is őket, az adott szöveget helyettesítendő. De kiegészítésre is alkalmasak. Arra hivatottak, hogy nyomatékosítsanak egy üzenetet, vagy éppen érzelmeket fejezzenek ki. Utóbbi sokszor fontos lehet, mert ugyanazt a mondatot értelmezheti valaki mérgesnek vagy éppen vidámnak, és a megfelelő emojival ez egyértelművé tehető. Tervezem, hogy később még írok Neked az emojikról. (Pár évvel ezelőtt még szmájlinak nevezték őket, az angol smiley szó magyarításából.)
  • Fb, insta jelentése – a facebook és az instagram rövidítése.
  • WTF jelentése – ez egy felkiáltás, ami azt jelenti, hogy “mégis mi van????” Ez most egy finomított, nyomdafestéket tűrő fordítása az eredeti, “what the f*ck” angol kifejezésnek.
  • OMG jelentése – ez is egyfajta felkiáltás, de ez a megbotránkozás helyett inkább meglepődést jelent. Magyarul is előfordul az “atyaúristen” kifejezés, ez pedig szó szerint ezt jelenti – oh my God, vagyis ó, én istenem.
  • Poszt és komment jelentése – talán mostanra, ahogy olvasod a blogomat, már ismerős ez a két kifejezés. Amikor posztolunk valamit, akkor megosztjuk az interneten, lehet az egy kép, szöveg, vagy egy internetes oldal. Amikor valakinek a posztjához hozzáfűzünk valamit, akár szövegesen, akár emojikkal, akkor kommentelünk hozzá, vagyis kommentárt fűzünk hozzá. Te is kommentelj bátran ehhez a bejegyzéshez!

Tovább is van, mondjam még?

Ahogy itt ültem, és írtam ezt a bejegyzést, először arra gondoltam, alig tudok majd néhány szót összeszedni. Azonban közben rájöttem, hogy a gyerekek kommunikációjához tényleg sokszor kell szótár. Ezt én néha észre sem veszem, de idősebb kollégáim és a diákjaink között gyakran látom a szakadékot. Ahogy a bemutatkozásomban írtam, viszonylag fiatal tanárként én elég jól elboldogulok a nyelvezetükkel, sőt, sokszor látom, hogy őket is meglepi, hogy értem, miről beszélnek. Ha szeretnél még erről olvasni, vagy maradtak benned kérdések, írj kommentet, akár itt, akár facebookon. Ha pedig már ismered ezeket a szavakat, használd bátran. De ne ess túlzásba! Nem kell minden mondatodban újonnan tanult angol betűszónak szerepelnie, vagy minden sms-ben emojit használnod. Ami pedig különösen fontos, hogy ne használj olyan kifejezést, aminek nem vagy tisztában a jelentésével.

#legközelebb

A következő két hétben tanévzárásról, koronavírus mellett szerzett évvégi jegyekről, nyári szünetről szeretnék írni Neked.

Játékok felső tagozaton – offline és online

Az utóbbi két hétben kicsit kiléptem a tanulás témaköréből. Persze, nyakunkon a tanév vége, és szülőként valószínűleg az az első, hogy a bizonyítvány jó legyen (tényleg mindig az a lényeg?), de mellette a gyerekeknek igenis kell játszani is. Mert gyerekek. Mert a játék is tanít. Mert a játék megnevettet, és ezzel endorfint termel. Már meséltem Neked arról, hogy a gyerekek másképpen játszanak manapság, mint mondjuk 15 évvel ezelőtt. Most szeretnék még néhány játékot megmutatni, amivel szívesen a játszanak a gyerekek, amiket pedagógusként kedvenceknek látok. Kifejezetten az általános iskola felső tagozatáról lesz most szó.

Játék kreatívan, offline

Igenis játszanak a gyerekek ma is olyan játékokat, amihez nem kell internet és kütyü. Úgy gondolom, hogy a mai gyerekekben is megvan ugyanaz a kreativitás mint akár 20-30 évvel ezelőttiekben, csak sokszor egyszerűbb a telefonhoz nyúlni. De mi van akkor, ha nem adjuk a keze ügyébe? Felnőttek számára is rengeteg cikk kering a neten arról, hogy hogyan akadjunk le az okostelefonunkról. Ez a digitális detox. Ha felnőttként ennyire nehéz egy ilyen napi rutinról lemondani, mennyivel nehezebb lehet egy gyereknek, aki pont abban a korban van, amikor kialakul a napi rutinja? Bizony, sokkal nehezebb. De segíthetsz neki azzal, ha időnként arrébb rakjátok a telefont, papírt és tollat/ ceruzát adsz a kezébe, színesceruzákkal és filctollakkal teli dobozokat teszel az asztalára, aztán figyelsz. Ha mást nem, rajzolni és színezni fog. Márpedig a rajzolás segíti a gyerekek fejlődését. Ráadásul egyedül is lehet csinálni!

“Szülői beszámolók alapján a rajzolás fejleszti a gyermek koncentrációját, megfigyelési képességét, szépírását, szövegértését…”

https://www.muveszhaz.com/hirek/hogyan-hat-rajzolas-gyermek-fejlodesere/

Ha többen vannak…

akkor is vannak kedvenc telefonmentes játékok. Úgy vettem észre, hogy általában egy-egy osztálynak van egy kedvenc játéka, amit bámikor be lehet náluk vetni. Az olyan osztályokban, ahol jellemző a klikkesedés, az egyes csoportoknak vannak külön kedvencei, és kevésbé igénylik az egész osztályt megmozgató játékokat.

Csapj az asztalra!

Ezt a játékot az 5-6. évfolyamon ajánlom. A gyerekek körbeülik az asztalt, felteszik a kezeiket rá, tenyérrel lefelé. A szomszédos gyerekek mintha egymásba karolnának, keresztezik a kezeiket, így senki előtt nem a saját két keze van asztalon, hanem a két szomszédjáé. Valaki elindítja a kört, csap egyet asztalra, majd a következő “kéz” csap, majd a következő, és így tovább. Nagyon jól fejleszti a játék a koncentrációt, mert nagyon figyelmesen kell követni, melyik kéz jön. Ráadásul felismerni azt, hogy az a kéz kihez tartozik. Ha valaki kettőt csap, megfordul a kör. Aki hibázik, kihúzza a kezét, és egyre kevesebb kéz és játékos marad bent, míg végül két győztes kerül ki a csapatból. Ezen a linken találsz róla leírást és fotót.

Ország – város

Örök klasszikus, senkinek nem kell bemutatni. Egy lapon készítünk egy táblázatot, és az oszlopok tetején jelöljük, milyen szavak kerülnek majd az oszlopba. Az általam ismert eredeti változatban: ország, város, fiú, lány, növény állat, tárgy. A gyerekek szeretik kibővíteni a sort a márkával és a híres emberrel is. Utána valaki mondja az abc-t magában, valaki megállítja, és az a betű, ahol megállt lesz az oszlopokba kerülő szavak kezdőbetűje. Lehet időre játszani, vagy aki elsőnek írt minden oszlopba, szól, és utána mindenki felolvassa, amit írt. Ahol egyezés van, kihúzzák, aki egyedül írt egy szót, pontot kap érte. Fejleszti a gondolkodást és a kreativitást, lehet csapatban játszani, akár 15-20 gyerekkel is. A gyerekek nagyon szeretik, 5-7. évfolyamra ajánlom.

Ezeken kívül is még rengeteg játék létezik, most a saját diákjaim két kedvencét írtam le Neked. Ha szeretnél még offline játékokról olvasni, jelezd nekem.

Játék okoseszközökön, számítógépen

Ez már tényleg kimeríthetetlen tárházat jelent. Arról nem is beszélve, ha ezt a bejegyzést néhány évvel később olvasod, ország-városozni még lehet, de a következő néhány játék talán már teljesen feledésbe merül. Én magam is szeretek néha számítógépes játékokkal, vagy konzollal kikapcsolni. Feltölti az embert az, hogy egy másik világba repül, és sok játéknál ügyesen teremtenek versenyhelyzetet, ami tiszta adrenalin löket: lehet játszani a gép ellen, vagy online más játékosokkal (multi-player mód). Ma már szinte köztudott, hogy ez is okozhat függőséget. Ha úgy érzed, hogy a gyereked túlságosan rákattant valami kütyüre, érdemes jobban beleásnod magad a dolog pszichológiai hátterébe. Ha szeretnéd, hogy még írjak erről, írj nekem.

Fortnite

A gyerekek a mi iskolánkban rengeteget beszélnek erről a játékról. Nagyon figyeltem, amikor szóba került, és mindig elharapták a gyerekek a dolgot ott, hogy “lövöldözős”. Az is egyértelmű, hogy a fiúk jobban szeretik. Utánaolvasva azonban számomra egyre kevésbé szimpatikus ezt a játékot gyerekek kezébe adni, bár elvileg 12 éves kor fölött játszható. Egy szigeten vannak a játékosok, akik a túlélésért harcolnak, gyilkolják egymást. Annyival tűnik barátibbnak a játék egy horrorfilmnél, hogy a színei, a figurák kevésbé véresek. Továbbá van benne lehetőség kreatívnak lenni és építgetni is. A dolog pszichológiai hátteréről, elsősorban ADHD-s gyerekekkel kapcsolatban itt találsz egy érdekes cikket.

Minecraft

Megint egy fiús játék, de jóval barátságosabb. A minecraft egy saját világot teremtett, ahol járkálva gyűjteni tudsz építőanyagot, majd építkezni belőle. A grafikája nem túl szép, de cserébe óriási ez a “világ”, amit bejárhatsz. Az építkezés mellett persze néha egy kis harc is van különböző lényekkel, de egyáltalán nem véres dolgokra kell gondolni. Ez a cikk szintén szülőknek szól, minecraftról. Azzal kapcsolatban szkeptikus vagyok, hogy örülnünk kell, ha a gyerek bármilyen játékra is rákattan. Bár itt a cikk a legozás élményéhez hasonlítja, szerintem továbbra is az az igazi, ha kézzel tapogatva, igazi legokockákat rak össze a gyerek. Egyszerűen azért, mert a kéz finommozgásainak fejlődésére jó hatással van.

Fireboy and watergirl

Szeretnék a sor végére egy lányosabb játékot hozni. A fireboy and watergirl egy nagyon aranyos, multiplayer játék. A lényege, hogy két játékos egymást segítve halad végig a pályákon. A vízbe watergirl (szó szerint: vízlány) tud belemenni, a tűzbe pedig fireboy (tűzfiú). Ezekben a blokkokban a kapcsolókat csak a megfelelő játékos tudja nyitni, ezzel továbbsegíteni a társát. Nincs vér, nincs harc, nincs agresszió, helyette cuki grafika, és koncentráció.

És még sokan mások…

Valószínűleg órákba telne az összes olyan játékot összegyűjteni, amit manapság szívesen játszanak a gyerekek. De egyrészt nem szeretném túl hosszúra nyújtani a bejegyzést. Másrészt azok közül válogattam, amiket én látok és hallok a diákjaimtól. Lehet, hogy a te gyereked iskolájában más a menő. De a célom az volt, hogy az offline játékokkal megmutassam, hogy nem veszett ki a gyerekekből a kreativitás, csak segíteni kell őket abban, hogy előbújjon. A klasszikus játékok most is megállják a helyüket. Persze ehhez sokszor az kell, hogy az alsó tagozatos tanító megismertesse őket azzal, hogyan lehet társaságban játszani, hogyan kell szabályokat alkalmazni, becsületesen versengeni. Ötletelned otthon Neked is lehet! Mutasd be neki a gyerekkorod kedvenc játékát! Az online témába pedig csak belecsíptem. Három olyan játékot hoztam, amikről rendszeresen hallok a gyerekektől, és csak meg szerettem volna ismertetni Veled a nevüket. Itt inkább az a fontos, hogy ne engedd túlzásba esni, mert a játékfüggőség komoly probléma. Fontos téma, amiről sokat olvashatsz az interneten, például itt.

#legközelebb

Jövő héten bemutatok Neked néhány kifejezést, amit a gyerekek használnak. Szleng, sokszor angolból. Mit jelentenek?

Játék, és ami mögötte van

Nem olyan régen még én is iskolás voltam. Ahogy a bemutatkozásomban is írtam, 28 éves vagyok, szóval 15 évvel ezelőtt még bőségesen a katedra másik oldaláról szemléltem a világot. Nem szeretek képmutató lenni, és ha szülőként magadba nézel, te is tudod, hogy nem voltunk tökéletes diákok. Én is volt, hogy beszélgettem órán. Volt, hogy elkalandoztam, vagy untam, vagy nem szerettem a tantárgyat vagy a tanárt. Egyetlen dolgot nem csináltam soha, és a mai napig büszke vagyok rá, hogy sosem puskáztam. Hajlandó voltam becsületesen rossz jegyet kapni csalás helyett. Erre igyekszem ránevelni a diákjaimat is.

Órák helyett játék

Még a kedvelt tantárgyak esetén is szerettük, ha a tanár ad egy kis szabadidőt. Ez lehetett 10 perc az óra végén, vagy a teljes tanóra, mindegy, a lényeg, hogy azt csináltunk, amit akartunk. Ha ez hirtelen jött, akkor nem voltak nálunk játékok, és maximum tollat és papírt tudtunk használni. Sokat ország-városoztunk, amőbáztunk, rajzoltunk, de kedvelt volt a szólánc és a barkochba is. (Utóbbi nevének az eredetéről hallottál már?) Most is előfordulhat, hogy a gyerekeknek “rögtönöznie” kell, és az a jó, ha nem az okoseszközök után nyúlnak, hanem tényleg együtt, kreatívan játszanak.

Amerikából jött két ember – régi játék, új foglalkozások

Az, hogy barkochbázni vagy rajzolni szeretnek, sosem lepett meg, de egyik órámon, mikor kaptak egy kis szabadidőt, Amerikából jött két embert kezdtek játszani. Nosztalgikus élmény volt számomra ezt látni. Mi is szerettük, semmilyen eszközt nem igényel, csak egy kis kreativitást. Az viszont nagyon látványos volt a gyerekek játékában, hogy mennyire más világban élnek, mint a 10-15 évvel idősebbek. Aki nem ismerné, a játék lényege, hogy két gyerek kitalál egy foglalkozást, a többiek elé állva elszavalják: “Amerikából jött két ember, mesterségük címere: X, Y (foglalkozás első és utolsó betűje)”. Majd elmutogatják, mintha dolgoznának, és a többieknek abból kell kitalálni. Aki kitalálta, kiválasztja, hogy a két szereplő közül melyikkel mutat be foglalkozást a következő körben, és kezdődik az új játék.

Foglalkozások régen és most

Mi a klasszikus munkákat részesítettük előnyben: tanár, orvos, eladó, titkárnő, stb. Ehhez képest a gyerekek az órámon egészen másokat formáltak meg. Voltak például youtuberek, vagyis olyan szerzők, akik az internetre töltenek fel videókat. (A témáról a múlt héten írtam.) Voltak tik-tokerek, ami egy applikációhoz kötődik, később tervezek még róla írni Neked, mert most nagyon menő. Csupa olyan “foglalkozás” hangzott el, amit korántsem nevezhetünk klasszikus értelemben munkának, viszont nagyon erősen érzékeltem, hogy a gyerekek milyen szemmel tekintenek az online világ szereplőire. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a tizenéveik elején-közepén járó gyerekeknek eltorzult képük van a valós életről. Azt látják, hogy a világ online zajlik, hogy csak az létezik, amit megosztunk instagramon vagy facebookon. A csillogás és a hírnév valamilyen vágyott dologgá válik, és lássuk be, hogy az online agyonszépített képek meg sem közelítik a valóságot, viszont sulykolják a gyerekekbe azt, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. Hogy csak akkor értek el valamit, ha sokaknak tetszenek a képeik a neten. Félreértés ne essék, örültem, hogy játszanak, örültem, hogy egy régi játékot játszanak, de 10 éves kor felett el kell kezdeniük megérteni, hogy a világ nem csak a youtube-ból áll.

Miért fontos ez Neked szülőként?

Ebben a korban kezdődik meg a pályaválasztás, terelgeted a gyerekedet valamilyen irányba érdeklődés és tehetség alapján. Azért meséltem el erről a játékról ezt a történetet, mert szeretném rá felhívni a figyelmedet, hogy a gyerekek szemét többször kell a valóság felé fordítani. Nem baj, hogy haladnak a korral és követik a trendeket. Az sem baj, ha szeretnének menők lenni a barátaik előtt, és akár indítanak egy youtube csatornát, vagy tesznek fel képeket az instragramra. De arra muszáj őket felkészíteni, hogy ilyesmiből nagyon nagyon kevesen élnek meg, és amit ilyen helyeken tapasztal, egyáltalán nem biztos, hogy valóság. Sok képet és videót átszerkesztenek, rengeteg helyen olvashatod, hogy hogyan próbálják egyesek a képeiket retusálni. Tizenéveik elején a gyerekeket el kell kezdeni bevezetni a munka világába abból a szempontból, hogy szép lassan fel lehet előttük tárni a lehetőségeket. Lehet pénzt keresni azzal, ha a divat érdekli, persze. Rajztudással és rengeteg szorgalommal foglalkozhat divattervezéssel, de elvégezhet műkörmös vagy kozmetikusi tanfolyamot is. Viszont ha látod, hogy érdemes szakma helyett főiskolára vagy egyetemre mennie, akkor a kevésbé menő munkákat is érdemes neki bemutatni. Mit csinál egy mérnök vagy egy közgazdász? Mindkettő fontos lehet, ha gyereked jó matekból. De egyik sem olyan szakma, aminek a képviselői elárasztják a divatos applikációkat. Ellenben sok tanulást és szorgalmat igényel. Elsőre nem biztos, hogy vonzónak tűnik számára, de legalább említés szintjén érdemes meglobogtatni előtte az ilyeneket is.

Beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni

Továbbra is csak azt tudom hangúlyozni, hogy nagyon fontos a kommunikáció. A korosztálya, a kortárskapcsolatok a tinédzserek körében nagyon fontosak, de lássuk be, ebben a témában egymástól keveset tudnak tanulni. Beszélgess vele szakmákról! Felső tagozaton még elég, ha az ismertebb munkák témakörét feszegeted: ha a gyereked nagyon szépen fogalmaz, beszélgessetek pl. az újságírásról. Érettségi felé közeledve viszont egyre mélyebben érdemes belemerülni a témába. Például tehetsége van a fizikához, de nem szeretne kifejezetten fizikus lenni. Tudtad, hogy a meteorológia is egy szakirány? Hátha a légköri folyamatok máris vonzóbbnak tűnnek számára. A pályaválasztással kapcsolatosan regényt tudnék írni. Most csak arra szerettem volna felhívni a figyelmedet, hogy beszélgess vele a témáról! Kezdd el bemutatni neki a munka világát, hogy milyen szakmák/szakok léteznek. Sosincs túl korán elkezdeni tervezni a jövőjét, megismerni a lehetőségeket, csak az a fontos, hogy ne ess a ló túloldalára: amíg gyerek, nem kell, hogy minden a jövőbeli kenyérkereset körül forogjon. Később még írok Neked egy külön bejegyzést kifejezetten a pályaválasztással kapcsolatban.

#legközelebb

Még egy kicsit írok Neked játékokról, amit mostanában szívesen játszanak a gyerekek. Légy képben! #kövesdagyerekedet

Gyerekek és a youtube – nézzük és szerkesztjük

Amióta 2005-ben megalakult a Youtube, megszámlálhatatlan mennyiségű videó került fel rá. Az alapítók egyik tagja, Jared Kawim töltötte fel az első videót, “Me at the zoo” (Én az állatkertben) címmel. Vagyis április 24-én lett ezzel a youtube 15 éves. A külseje az idővel változott, ide-oda pakolták a menüt, a videókat, és most már havi egymilliárd megtekintővel büszkélkedhet. Annak, hogy a szerzők miről töltenek fel videót, csak a képzelet szab határt: vannak szimplán vicces videók, például hasra eső macskákról. Vagy egy adott téma szakértője mesél a munkájáról, például egy fodrász a hajápolásról. De nézettek a számítógépes játékok vagy akár asztali társasjátékok kritikái is. Sok magyar szerző is van, a rendszeres feltöltőket a gyerekek youtubereknek nevezik a portál neve alapján. Arról, hogyha rendszeresen értesítést szeretnél kapni egy feltöltő videóiról, hogyan iratkozz fel rá, a múlt héten mutattam Neked képeket.

Youtube sokszínűsége

A gyerekek nagyon jól tudják kezelni a youtube-ot, sőt, olyat is láttam, hogy óvodás, olvasni még nem tudó gyereknek is ráállt a keze a kattintgatásra. (Persze az, hogy egy ovis mennyit számítógépezzen, külön blogbejegyzést is megtölthetne. Nem vagyok óvodapedagógus, ezért továbbra is a 10-18 éves korosztállyal kapcsolatos gondolataimat osztom meg Veled.) Órákat el lehet ücsörögni a gép előtt, a videók között böngészve. Ennek szerintem több oka is van. A gyerekek is igénylik a szórakozást, és manapság az a divatos, ha ez online történik. Nevetni valamin vagy valakin jólesik tanulás után. (Persze helyette is :)) Közben sokszor kapcsolatban van a barátaival, hiszen úgyis online van – tudnak chatelni, megosztani egymással, ki mit néz éppen, és így szépen terjednek közöttük a videók. Nincs is ezzel semmi baj addig, amíg a nézett tartalom csak szimplán humoros. De szeretném rá felhívni a figyelmedet, hogy az internet sokmindent elbír. Hallottam már állatkínzós youtube csatornáról. Vagy az rendben van, ha az ember nevet egyet, amikor valaki megcsúszik a jégen, de komoly baleseteknél nem biztos, hogy szórakozni kellene rajta. Utóbbi esetben a határvonal nehezen meghúzható, de ha tudod, hogy a gyereked sokat lóg és röhögcsél a youtube-on, érdemes beszélgetni Vele róla.

Tiltás? Nem működik! Megismerni a tartalmakat? Működik!

Ha bármi olyat néz, amit nem kéne, ne tiltsd el tőle a számítógépet/tabletet/telefont. Ez mindig az ellenkező hatást váltja ki, főleg, ha már kamaszodik. A tiltott gyümölcs effektus. Helyette legyél modern szülő! Biztos vannak olyan szórakoztató videók a youtube-on, amik nekik is érdekesek, és szerinted is a határvonalon belül maradnak. Neadjisten még tanulni is lehet belőle. Beszélgessetek róla, ismertesd meg ezekkel! Erre természetesen bőségesen kell időt szánnod, de biztos vagyok benne, hogy megtérül. Ötletként: a múlt heti bejegyzésemben írtam a Pamkutyáról, akiknek nagyon változatos a csatornája. Zeneparódiáktól kezdve vicces videókon át tudományos tartalmak is szerepelnek.

Közös hobbi a gyerekeddel, otthon, nem csak karantén idejére

A videónézegetés mellett a youtube egyéb hasznos időtöltés támogatására is jó lehet. Ha a gyerekednek van egy hobbija, ami évek óta érdekli, például kiskora óta balettozik, nézzetek a témában videókat! Így fejleszteni tudja magát és mégis jól szórakozik. Érdekli, nem Neked kell odaszögezned a “tanuláshoz”. Mivel egyelőre marad a #maradjotthon, lehet, hogy nem tud a hobbijának egyesületben hódolni. Ez egy jó pótlás lehet erre a problémás helyzetre. Ha már balett, akkor szeretném javasolni Claudia Dean, volt balett táncos youtube csatornáját. Gyerekeknek segít a táncban fejlődni, Ausztráliában. (angol) Ha pedig eddig nem mozogtatok eleget, vagy a karantén miatt nehezebb, kereshettek közösen edzős videókat. Rengeteg youtuber van, aki videó órákat tart. Van, aki kifejezetten rövideket is (angol), ha kevés az idő, vagy éppen egy sportágra specializálódik, például jógára. (magyar)

A mozgás mellett más közös hobbit is találhattok a youtube segítségével, ami utána sok szép közös emléket szül. Például kereshettek olyan youtube csatornát, ami főzéssel foglalkozik. (magyar) Ennek a család többi tagja is biztosan örülni fog. Vagy belekezdhettek az újrahasznosításba, ami nem csak szórakoztató, de környezettudatos is. A DIY (do it yourself, vagyis csináld magad) most nagyon menő a gyerekek körében is. Vagyis a régi tárgyakból festéssel, ragasztással újat lehet varázsolni. Nála is szemezgethetsz, de vannak például körömfestésről szóló videói is, ez egy tipikusan lányos csatorna. Fiúknak érdekes lehet például legoval foglalkozni. Az építgetés a kreativitást fejleszti, kisebb méretű daraboknál a finommotorikára is jó hatással van. Ez egy olyan játék, amit pedagógusként nagyon támogatok.

Saját youtube csatorna? Menő!

A youtube-on csatornát indítani nagyon menő dolog. Nem kell hozzá igazából semmi, egy email-címen kívül, ami kell a regisztrációhoz. A google fiók használata korhatáros, a hivatalos oldal alapján ez Magyarországon 16 év. A google pedig kapcsolatban áll a videómegosztóval. A tinédzserek számára néhány kattintást elvégezni a beállításokhoz nem nagy feladat, és máris megkezdődhet a töltögetés. Mivel videósokat követni menő, sokan be akarnak kerülni ebbe a közegbe. Vannak, akik számára ez szimplán saját szórakoztatásra megy, esetleg körbeküldik a barátaiknak. Ha a füledbe jut, hogy a gyerekednek van youtube csatornája, érdeklődj iránta! Nézz bele, legalább látod, hogy mit csinál, és tudtok róla beszélgetni. Lehetőleg ne oszd meg mindenkivel, csak akkor, ha megbeszéltétek. Egy tini számára lehet, hogy ciki, ha a szülei próbálnak neki feliratkozókat szerezni. Ha a gyerekedet komolyan érdekli a youtuberkedés, akkor viszont évek alatt egész komoly csatornát is fel tud építeni. Sőt, nem titok, hogy pénzt is lehet vele keresni. Ehhez viszont több dolog is kell: a poénkodáson túl kell lépnie, és igényese megszerkesztett videókat érdemes posztolnia. Ki kell találni a csatorna témáját, és valamelyest ragaszkodni hozzá, mert a feliratkozókat ha a karate érdekli, valószínűleg nem szeretnének kiskutyás videókat nézni nála.

Mindenképpen türelmet is kell tanulnia.

Egy vlog beindulása nem két hét, rendszeresen kell posztolnia, megfelelő helyeken reklámoznia a csatornáját ahhoz, hogy minél többen megismerjék a célközönségéből. Biztos lesz olyan időszak, amikor feladni készül, de ha úgy látod, hogy van benne tehetség, akár hobbi szinten is, támogasd benne. Tetszik vagy sem, ez most egy fejlődő “iparág”, és talán később a munkájában is tudja hasznosítani. Az, hogy emberek előtt beszél, videókat vág, esetleg interjúkat készít vagy kameraállványt használ, bizonyos szakmákban tapasztalatként is megállják a helyüket. Arról nem is beszélve, hogyha tényleg lelkesedik a hobbija iránt, akkor hiteles és példamutató tud lenni a többi fiatal számára. És talán majd neki is olyan sok feliratkozója lesz, mint az általa nézett kedvenceinek.

#legközelebb

A youtube-ról eszembe jutott, mennyire meglepődtem a diákjaim játékán néhány hónapja. Szabadfoglalkozás volt,és “Amerikából jött két embert” játszottak. Egyrészt örültem, hogy ez a játék még létezik, másrészt egésze más foglalkozásokat mondtak, mint mi anno. Erről szeretnék írni Neked.

Vloggerek nyomában – videók tanuláshoz

Vloggereknek nevezzük azokat a személyeket, akik videókat töltenek fel valamiről az internetre. Számtalan témában lehet vlogolni, a szépségápolástól kezdve a filmkritikákon át a varrástippekig. Olyan mint a blog, hogy az adott szerző a saját témáján belül tippeket oszt meg a közönségével. Az a különbség, hogy nem írásban, hanem videó formájában (videoblog). A videók a néhány percesektől a 30-40 percesekig terjednek, de ha például egy edző vlogját nézed, akár egy óránál hosszabb bejegyzései is lehetnek. A dologban az a jó, hogy nincs benne kötöttség, nem kell, hogy az illetőnek szakképzettsége legyen az adott téma, elég, ha jó a rálátása, kiállása, beszélőkéje és van jó minőségű technikai háttere (mikrofon+kamera). A mai okostelefonok világában utóbbi már szinte sehol nem probléma. Az első dolog hozza magával a hátrányt is, vagyis, hogy az adott vlogger tényleg ért vajon az adott témához? Fenntartással kell nézni a csatornákat, erre biztasd a gyerekeidet is. Nagy veszélye, hogy

minőség nélküli, trágár, magát szórakoztatónak nevező szerzők is feltölthetik a videóikat.

A gyerekek/tinédzserek szeretnek vloggereket követni, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy rendszeresen megnézik a videóikat. A youtube-on, ha egy videó tetszett, rákattinthatsz a piros “feliratkozom” gombra, és utána a youtube kis csengőjével értesít, ha az adott szerző új videót tölt fel. Ezeket az alábbi képeken láthatod.

Igényes vlogok az oktatáshoz

Már írtam Neked arról, hol találsz a gyerekeid számára hasznos videókat a tanuláshoz, hiszen hetekig az iskolabezárással foglalkoztunk. A digitális oktatással kapcsolatban sokmindent találsz a blogon. Ennyi idő alatt a videók nézegetése unalmassá válik. A gyerekek nem szívesen néznek 20-30 percig olyan kisfilmet, amiről tudják, hogy az iskolába kell. Ezért érdemes megfordítani a dolgot, és ha találunk igényes, szórakoztató, gyerekeknek való online tartalmat, beépíteni akkor, amikor beleillik a tananyagba.

Nem szükséges, hogy egy adott leckéhez csatlakozzon, ahogy az sem, hogy tökéletesen alkalmazza a tantárgy szakszavait.

Az a fontos, hogy a gyerekek számára vicces legyen, lekösse őket, mert akkor szívesen nézik. Ha pedig szívesen nézik, megjegyeznek belőle dolgokat, és úgy tanulnak, hogy észre sem veszik. Ezzel kapcsolatban most az egyik személyes kedvencemről, a Pamkutyáról szeretnék Neked írni.

Poénoktól a paródián át az oktatásig

A Pamkutya csatorna nagyjából 10 éve alakult. Adott egy fiatal srác, aki levideózza a kutyáját úgy, mintha az beszélne. Aztán becsatlakozik a bátyja, és elkezdenek zenéket parodizálni, szövegeket írni. Saját dalokat kitalálni. Egyikőjük építész szakot végzett. Másikuk a témába vágó szakon végzett az egyetemen. Belekezdtek a Pamkutya kalandok sorozatba, ahol különböző izgalmas dolgokat mutatnak meg a világból. Ez az a része a csatornának, amit már használtam fel oktatás során, és a legjobb, hogy a tinédzsereket is leköti. Így nagyon jól lehet rá építeni. A nehézsége, hogy meg kell találni a tananyagot az adott videóhoz. Nem építhető be klasszikus módon az oktatásba, leckéhez kötve. Inkább projektszerűen feldolgozható, vagy egy-egy részlet levetíthető. Ha a gyerekek hamarabb látnak egy videót, mint ahogy a témát tanítjuk, utólag is kötni lehet hozzá. A visszautalás egyébként is jól működik, elmélyíti a tudást a gyerekekben. Javasold a Pamkutya követését (feliratkozást, lásd előző bekezdés) a gyerekednek, vagy ami még jobb, nézzétek együtt! Ha találtok olyan videót, ami az aktuális tanulnivalóhoz kapcsolódik, beszélgessetek róla! Így egyrészt közös program, másrészt tanulás is.

Pamkutya csatorna beépítése az oktatásba

Néhány konkrét videójukról szeretnék Neked írni pedagógusszemmel, hogy lásd, tényleg igényesen, érdekesen és nem mindennapi módon segíti a tanulást. Fiatalok, akik fiatalosan, nehéz szakszavak nélkül csodálkoznak rá a világra, közben körbejárnak természettudományos témákat, példamutató körültekintéssel. (A videóaláírások a csapat youtube videóihoz tartozó megnevezések.)

Kamerát küldtünk az ŰRBE ! Pamkutya Kalandok #18

Személyesen kedvencem a fenti videó, ahol egy óriási léggömböt héliummal töltve felküldenek a levegőbe. Komoly tervezés előzi meg az eseményt (ami példamutató, és rávilágít a gyerekek számára, hogy a tudományos megfigyelések előzetes munkát is igényelnek). Fizika szakosként akár légköri jelenségekhez (Föld szférái, klímája), sűrűségkülönbségekhez (hélium – levegő), nyomás témaköréhez (léggömb felfújása, kidurranása) tudtam kapcsolni. Egyben néztük meg a videót, nyolcadikosokkal, a hetedikes tananyag felelevenítése céljából.

A LEGNAGYOBB magyar hóember ! Pamkutya kalandok #12

Egy öt méter magas hóember, amit több napon át építettek. A téma a gyerekek számára érdekes, hiszen a hóban majdnem minden gyerek szeret játszani. Szintén köthető fizikaoktatáshoz: hőmérséklet, víz halmazállapotai (ha éppen termodinamika a téma), de lehet beszélni erőről, terhelésről, nyomásról is, ha azt a részt vizsgáljuk, hogyan áll meg a hóember, hogyan támasztják ki a lapokkal.

Építettünk egy óriási KATAPULTOT ! Pamkutya Kalandok #22

Még egy utolsó videó fizikához és műszaki tudományokhoz. A testvérpár egy hatalmas hajítógépet tervez és épít meg, amivel zöldségeket dobálnak. A videó két részre osztható, a műszaki témák és a tervezés iránt érdeklődő, gimnazista gyerekeknek érdemes az első fázist górcső alá venni. Egy ekkora építmény elkészítése komoly előkészületeket igényel, és azt is bemutatják, hogy kicsiben érdemes prototípust készíteni. Ezzel a méretarányok is megmutathatóak a gyerekeknek, lehet beszélni a műszaki rajzolás alapjairól. A szerkezet megépülése utáni rész a gimnáziumi tananyaghoz köthető, a hajításokhoz, érintőmenti sebességvektorhoz.

A legfurcsább dolgok mikroszkóp alatt ! Pamkutya kalandok #23

Biológiából, természetismeretből a gyerekek megismerkednek a mikroszkóppal, nagyítással. Ebben a videóban beszélnek pár szót a mikroszkóp működéséről, a telefon kijelzőjének színeiről, sőt egyikőjük még pár csepp vérét is a tárgylemezre teszi. Ami igazán különlegessé teszi a videót, hogy ellátogatnak az ELTE Természettudományi Karára is, ahol egy elektronmikroszkóppal is vizsgálódnak. Ez egy 500 000-szeres nagyításra képes eszköz, így olyan dolgokat mutathatunk meg a gyerekeknek ebben a videóban, amit egy tanórai műszerrel nem lehet vizsgálni.

Az 5 leglátványosabb KÉMIAI kísérlet ! Pamkutya Kalandok #29

Kémia órára ajánlom a fenti videót. A testvérpár bemutat öt nagyon látványos kísérletet, szintén az egyetemnek köszönhetően. A kémiai hátterével nem valószínű, hogy egy diák meg tud birkózni, de nagyon jó az érdeklődés felkeltésére. Ami pedig a kísérletek mögött van a háttérben, szintén nem elhanyagolható. Ugyanis ebből a videóból is kitűnik a felkészülés fontossága és a precizitás. Ezek olyan dolgok, amiket szülőként biztosan sokszor elmondasz a gyerekednek, amikor tanul. De a tudományos témákban egy tinédzser inkább ellenáll a te javaslataidnak, viszont ha vloggerektől látja, rögtön megfontolja. Külön szerethető számukra, hogy a két videós nem szakszavakkal, hanem saját szövegükkel mesélik el a kísérleteket, így emberközelivé teszik. Bár nem vagyok kémia szakos, egy lazább órán érdekességképpen megmutattam ezt a videót a gyerekeknek. Mindannyian látták már, és már kicsengettek, szerettem volna befejezni az órát. De nem hagyták, végig akarták újra nézni.

#legközelebb

Maradni szeretnék a videós témánál. Miért menő a vloggerkedés tartalomtól függetlenül? Mit csinálnak a gyerekek a youtube-on?

Rendszerezés – ötletek képekben

Az elmúlt hetekben a koronavírus miatti iskolabezárásról beszélgettünk. Kapcsolattartás a Microsoft teams-ben, hogyan hassunk a gyerekekre, órán használható applikációk, számonkérések. Ebben a bejegyzésben néhány rendszerezés ötletet szeretnék veled megosztani. Hogyan segítsd a gyerekeidet, hogy ne vesszenek el a feladatok sokaságában? Mivel úgy gondolom, hogy már nem is az a megterhelő, hogy így kell haladni a tanulással, hanem az, hogy a csapból is ez folyik, a mai bejegyzéssel kicsit szeretnék visszakanyarodni a blog eredeti témájához. Vagyis a későbbiekben jellemzően a gyerekek általános online tevékenységével kapcsolatban olvashatsz. De természetesen ha szükségét érzed, jelezd nekem, és beszélgethetünk bármilyen aktualitásról, amiben pedagógusként segíteni tudok Neked. Ma olyan tippeket osztok meg Veled a feladatok rendszerezésével kapcsolatban, amik az iskolába járás idejében is felhasználhatóak.

Rendszerezés offline

Nem baj, ha a klasszikus megoldások híve vagy. Megismerteted a gyerekekkel a színes tollak, cetlik világát. Látványos, és a tanulósarokban nagyon jól tud mutatni. Ráadásul technika ide vagy oda, az iskolapadban is a füzetek, könyvek, papírok vannak többségben.

Post it-ek. Ebben az esetben kis méretű cetliket használtam, hogy ne zavarja a monitort. Rá lehet írni, mi az aktuális feladat, és ha kész, levenni. Így jól követhető, hogy mennyi teendő van még. Különböző méretekben és színekben létezik, nagyobbakat például egy fa felületen, vagy az asztalon is lehet használni.

Saját itthoni verzió post-it-ekre. Volt egy ékszertartónk, aminek a fülbevalós részét letörtük, majd felrögzítettük a fali polc aljára két befúrt kampóval. Ahogy a fülbevalók hátulja beledugható, úgy a parafa táblákhoz használt tű is. Ha ez számodra nem kivitelezhető, lehet kreatívkodni a gyerekekkel – az előbb említett parafatábla is jó megoldás, de megteszi például egy használt képkeret is.

Füzetben azoknak, akik egyben szeretik látni a dolgokat

Újragondolt leckefüzet rendszerezésre. Egy mintás borítójú, vagy kézzel dekorált füzetben a heti teendők átláthatóvá válnak. Itt is, és az ékszertartónál is minden színnek megvan a maga funkciója, például a kékkel keretezett tantárgyakból számonkérés lesz. Vagy a rózsaszínnel aláhúzott feladatokat még a héten el kell végezni. Csak a fantázia szab határt az ehhez hasonló jelöléseknek. A saját feladataival akkor igazán hatékony az ember, ha maga építi fel a rövidítéseit és jelrendszerét. Ez később is hasznos lehet a gyerekeid számára, például az egyetemen, vagy akár a munkahelyen is. Jól használhatóak erre a szövegkiemelők, amiket mostanában nem csak a szokásos négy (rózsaszín, sárga, zöld és kék) színben lehet kapni, hanem például pasztelekben, és mini méretben is. Ezek mellett én nagyon szeretem a tűfilceket, mert szépen lehet vele írni:

Rendszerezés online és applikációkkal

Digitális oktatás, digitális számonkérés. Lehet, hogy Nektek célszerűbb, hogyha rendszerezés, akkor maradtok az okostelefon vagy a számítógép mellett. Ezzel kapcsolatban is szeretnék néhány ötletet megosztani.

  • A google ebben is az élmezőnyben van. A naptár applikációban, ami okostelefonra vagy tabletre letölthető minden teendőnket nyomon tudjuk követni. Szükséges hozzá google felhasználónév és jelszó, de utána használható. Itt is tudsz színeket használni, beállítani hogy esemény ismétlődjön, kapj róla értesítést előtte emailben vagy a telefon értesítési sávjában. Egy-egy esemény hozzáadásakor csatolhatsz mellé helyszínt, kezdő időpontot és záróidőpontot, valamint hosszú megjegyzést is írhatsz. Ha megnyitod, naptárszerűen, táblázatként látsz mindent, ami nagyon átláthatóvá teszi. Letölthető androidra és iOS-ra is.
  • Szintén a google fiókodhoz csatolható a keep alkalmazás, ami használható számítógépen, de letölthető androidra vagy iOS-ra is. Tulajdonképpen ez egy post-it applikáció, de beállíthatóak benne események, vagy feltölthetőek képek is. Színes cetliket láthatsz azokon az eszközeiden, ahol használod a google fiókodat.
  • Windows számítógépekre a Sticky notes applikációja használható a microsoft webáruházból. Ez is a post it-ek számítógépes verziója, mert kis cetliket tudsz kipakolni a számítógép asztalára, különböző színekben, és jegyzetelni rájuk.
  • Ez csak néhány ötlet volt. Ezeken kívül számtalan ingyenes és fizetős applikáció van, amit le tudsz tölteni, és használni jegyzetelésre. Ha jegyzetelni szeretnél, akkor a “note” vagy “notes” kulcsszóra keress a google play áruházban (android) vagy az apple app store-ban (apple). Ezek a post-it-ek okoseszközös változatai. Ha inkább az emlékeztető típusú alkalmazásokat preferálod, akkor “reminder” néven érdemes keresni. Be tudod írni az adott feladatot, időpontot rendelni hozzá, majd pipálni vagy törölni, ha készen vagy.

Ha szeretnél több tippet bármelyik fenti applikáció használatáról, vagy kérdésed van, írj nekem facebookon, vagy emailben. Előbbin ne felejtsd el lájkolni az oldalt 🙂

#legközelebb

Pamkutya. Egy testvérpár, akiknek a youtube csatornája néhány vicces videóból nőtte ki magát. A gyerekek szeretnek vloggereket (vagyis videósokat) követni. Időpocsékolás, vagy hasznos időtöltés? Hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet?

Koronavírus miatt digitális oktatás IV.

Számonkérés, dolgozat

A múlt héten ígértem, hogy beszélgetünk a számonkérésről. Tetszik vagy sem, a dolgozatok ebben az időszakban is könyörtelenül utolérik a gyerekeket. Most szülőként másfajta kihívás elé állít Téged a dolog. De tanárként is. Még akkor is, ha az utóbbi időben is rendezett módon zajlott a felkészülés, például az itt említett kapcsolattartó app segítségével.

Dolgozat pedagógusként…

az benne számomra a legnagyobb nehézség, hogy reálisan értékeljek. Nem tudhatom, hogy a gyerek maga végzi-e el a feladatát? Kimásol valamit a netről, majd maximum néhány szót átír benne? A szülő végzi a munka oroszlánrészét? Sőt, találkoztam például olyannal, hogy a harmadik teljesen egyforma beadandó feladatot olvastam. Akkor egyszerűen visszaküldtem, és figyelmeztettem a gyerekeket, hogy ez a későbbiekben a számonkérés módjának megváltozását vonja maga után.

A legoptimálisabb az lenne, ha minden gyerekkel az ember egyesével tudna leülni videochatelni. Ezt lehetetlen kivitelezni. Ha vana tantárgyhoz kontakt óra, akkor annak az idejében lehet például az összes diákot a számítógép elé ültetni, és egyszerre írják a dolgozatot, de persze más chat applikációban így is meg tudják beszélni. Vannak olyan platformok, ahol ha elindul a dolgozat, beállítható, mennyi idő van a kitöltésre. Ilyen például a redmenta. Persze itt is figyelni kell, hogy túlságosan ne rövidítsem le az időt. És miután minden apróságot beállítunk, a pontozásnak is a lehető legobjektívebbnek kéne lennie. A teams felületén, amit mi használunk, egészen összetett beadandó feladatok is adhatóak. Csatolható kitöltendő word vagy excel dokumentum, amit vissza tudnak küldeni, és mellé lehet tenni akár fotót, vagy egy linket. Ezek után a pontozást is előre elkészíthetjük, amihez több szempont is megadható, például helyesírás és fogalmazásmód.

Hogyan fogok dolgozatot iratni?

Én a magam részéről a következő néhány aprósággal próbálom elősegíteni, hogy a dolgozatok objektív információt szolgáltassanak a gyerekek tudásáról. Ahány tanár, annyi szokás, és biztosan rengeteg jó és jobb módszer van. A következő tippeket használd támpontnak, alakítsd, és ha vannak még jó ötleteid, amit szeretné a blogon vagy a facebook csatornámon viszontlátni, írd meg nekem!

  • Csak olyan dolgokat kérek számon, amik elhangzottak a kontakt órákon a hívásban. Ennek segítségével viszontlátom, hogy a gyerekek tényleg meghallgattak-e.
  • A dolgozat felépítése, sőt a kinézete is hasonló az iskolaihoz. Ezzel szimulálom számukra a “valódi dolgozatírás” élményét, és komolyabban veszik, mint egy erőltetett, színezett applikációban kért munkát.
  • Magam írom a kérdéseket, nem letöltöm. Ha én fektetek bele munkát, azzal példát mutatok.
  • Meglebegtetem a jövőbeli javítás lehetőségét, ahogy az iskolában is. De azt hangsúlyozva, hogy ez csak becsületesen szerzett érdemjegy esetén érvényesíthető. Vagyis ha valakinek nem sikerül jól, írhat újat, de ha másolást látok, akkor szankcionálom jegyben, beszélek a szülővel, osztályfőnökkel.
  • Nem spórolok a munkán, amikor javítok. Mivel legalább egy félévet már minden diákomat tanítottam személyesen, kiszűrhető, hogyha esetleg valaki nem a saját nyelvezetén írt munkát ad be. Ezekkel a gyerekekkel egyesével megbeszélem utána az esetet.
  • Nem térek el az iskolai pontozási rendszertől. Visszafelé is igaz hogy ennyi idő után a gyerekek megismerték a tanárukat az iskolában. Nem tágítom a határokat, és akkor nem éri őket meglepetés akkor sem, ha majd visszaülünk az iskolapadba.
  • Egyértelműen kijelölöm a határidőt, de be is tartatom.
  • Egyféle applikációt használok, így nem vesznek el benne a gyerekek. Mellesleg én sem.

Dolgozat szülőként…

Ha nem vagy pedagógus, és szülőként szeretnél segíteni a saját gyerekednek ebben az időszakban, a következő néhány dolgot tanácsolom Neked. Tudd, hogy mi, tanárok nagyon hálásak vagyunk Neked, hogy segítesz minket ebben az időszakban, hiszen most te is kicsit tanár lettél. Sajnos így most a dolgozatoknál is megnőtt felelősséged.

  • Ne írj meg helyette semmit. Az a cél, hogy megtanulja, hogy helyt álljon magasabb iskolákban is. Meg kell vele értetned, hogy ezt a részét önállóan kell elvégeznie.
  • Segíts neki abban, hogyan rendszerezze a beadandó feladatokat. Készítsetek együtt táblázatot, használjátok rá a jegyzetfüzetet, vagy egy alkalmazást. Ne hagyjon semmit az utolsó pillanatra.
  • Miközben megnyitja a dolgozatot a számítógépen/okostelefonon, legyen mellette papír és toll. Lehet, hogy segítség, ha le tud írni egy feladatot, és ott kidolgozni. Főleg azért, mert alapvetően ahhoz van szokva, hogy kézzel csinálja. Más agyi területeket mozgat meg a kézírás, ennek fontosságáról például itt és itt olvashatsz. Tanulás közbe sem elhanyagolandó a “firkálás”, és itt természetesen nem az elkalandozásra gondolok.
  • Figyelj rá, hogy egyen és igyon rendesen. Korábban már írtam róla, hogy tanulás mellé is jó egy kis egészséges rágcsálnivaló. Ez a dolgozatoknál ugyanúgy igaz.
  • Dicsérd meg, ha készen van. Mondd el, hogy büszke vagy rá, amiért egyedül, becsületesen végezte el a feladatát. Nem ajándékkal, hanem szavakkal és együtt töltött idővel.
  • Ha rosszul sikerült, segíts neki a javításban, de ne harapd le a fejét. Ha szükséges konzultálj a szaktanárral. De fontos tudnia, hogy nem dőlt össze a világ!

Plusz egy kedves történet a végére…

Ennek az időszaknak egy nagyon pozitív hozadéka lehet az, hogy a gyerekek megtanulnak felelősségteljesen tanulni. Ráérezni arra, hogy dolgoznak, és annak van eredménye. Ez a házi feladatokkal/beadandókkal kapcsolatban is így van. Az egyik ötödikes dikom írta, hogy rájött, hogy ha csak a házi feladatra koncentrál, akkor sokkal gyorsabban végez. Számtalanszor elmondtuk az iskolában, hogyha belekezd a munkába, akkor tényleg csak odafigyeljen, és biztos vagyok benne, hogy szülőként ezt te is ezerszer elmondtad. De igazán akkor érti meg, ha magától így csinálja, mert próbálgatja, hogy hogyan válik hatékonnyá. Az előbbi kislány azóta is büszke magára, és jól halad a tananyaggal. Tehát Neked szülőként nem helyette dolgozni kell, hanem segíteni a környezetének kialakításában, a tananyag megértésében, tippeket adni, de igazából a munka az övé kell, hogy legyen.

#legközelebb

Holnap és holnapután ünnep, még egy kis tavaszi szünet, majd szerdától folytatódik ez a furcsa iskolaidőszak. Mivel kimenni kevésbé tudtok, főleg a lányoknál ilyenkor előkerül a kreatívkodás Tojásfestés, lakásdíszítés. A jövő héten néhány tippet szeretnék Veled megosztani az iskolai feladatok rendszerezésével kapcsolatban, online és offline módon egyaránt. Igyekszem olyan gyűjtést készíteni Neked, ami akkor is hasznos lesz, ha újra bejárnak a gyerekeid az iskolába.

Kellemes húsvétot kívánok,
ajándékozz igazi helyett plüssállatot!

Koronavírus miatt digitális oktatás II.

Túl vagyunk a második a héten, úgy gondolom, hogy mindenki kezd belerázódni. A múlt héten beszéltünk kicsit a Teamsről, most pedig az online “telefonos” óráim utáni tapasztalatokról szeretnék írni Neked, illetve arról, hogyan bírd rá a tanulásra. Továbbá beszéljünk kicsit arról is, hogy mától nem szabad kilépni az utcára. Vagy mégis?

Motiváljunk okosan!

Nagyon szerencsés helyzetben vagyok abból a szempontból, hogy az iskolánk tanulói és a szülők is komolyan veszik a munkát. Amikor bejelentkezünk a Teams felületére, követik az utasításokat, az óra menetére figyelnek. Ha adok ki házi feladatot, időben elkészülnek vele. A lelkesedésük és a szülők támogatása egy hatalmas csoda a mindennapokban, és engem is motivál a további munkában. Ugyanakkor mindig van egy-két gyerek, akinél van vaami nem odaillő háttérzaj, esetleg lenémít, kikapcsol, láthatóan nem dolgozik. Ezért kérlek, hogy

fogjunk össze!

Biztos vagyok benne, hogy a legjobbat akarod a gyerekeidnek, és tudod, hogy tanulnia kell. Beszélgess vele erről. Nagyobb gyerekeknél, 13-14 évtől felfelé igenis tudsz hatni az eszére. Fel tudja fogni, hogy például ha általános iskolás, közeledik a felvételi. Ha gimis, akkor közeledik az érettségi. Azt kell, hogy lássa benned, hogy nem ráparancsolsz, hanem felnőttként kezeled – helyezz rá megfelelő mennyiségű felelősséget! Beszélgess vele arról, hogy óriási dolog az, amit most véghez visz. Nem látja személyesen a tanárait, nem hallja élőben a magyarázatot, mégis képes eredményeket elérni. Biztosítsd róla, hogy ez szép teljesítmény, és a jövőben is egy hasznos tulajdonság lesz, ha az ember jól tudja beosztani a munkáját. Engedd, hogy kérdezzen tőled akár olyan tantárgyakban is, amiben nem vagy otthon! Kutakodjatok együtt a neten, bármilyen csúnyán hangzik is, de legalább telik az idő, és együtt telik. Ha van erkélyetek, vagy kertetek, akkor tanuljon/tanuljatok odakint! A friss levegő és a napsütés jó érzéssel tölti az embert. Ez nem csak a felnőttekkel van így. Az efféle töltekezés mellett ne felejtsétek el, hogy ennie is kell, talán az is jót tesz, ha tanulás közben rágcsál valamit. Legyen az valami egészséges finomság, például gyümölcs, vagy mandula, mogyoró, de most ne vond meg tőle teljesen a csokit sem! Igyon is mellette eleget, vizet, gyümölcslét, teát. Ha a kintlét lehetősége nincs most meg, akkor is gondoskodj arról hogy legyen egy nyugodt, napfényes sarok a számára.

A kisebbeknél

nehezebb megértetni, hogy szüksége van a tanulásra. Ők még csak azt látják az iskolában, hogy kötelező, hogy nyűg, hogy unalmas. Az utóbb felsoroltak azonban rájuk is érvényesek. Annyival szeretném kiegészíteni, hogy itt a felelősséget jobba kell Neked hordozni, és ha szükséges, erélyesen kötelezni a tanulásra. Úgy gondolom, hogyha a “munkakörülményeit” szépen alakítod, vagy alakítjátok ki együtt, akkor bele tud feledkezni a munkába egy kisebb gyerek is. Észre sem veszi, és máris kész van. Ahhoz, hogy örömteli legyen a jegyzetelés, készítsetek közösen új, színes füzetborítót, rendezhesse máshogyan az asztalon a ceruzáit, adj neki színes post-it-eket, amitől egy komoly irodai dolgozónak érezheti magát. A gyerekek szeretnek a felnőttek mintájára végezni feladatokat (lásd műanyag konyha), ez is segíthet abban, hogy munkára bírd.

Tapasztalatok online órán

A múlt héten említett Teams csoportban tantárgyanként tudunk órát tartani. A gyerekek is és én is bekapcsoljuk a mikrofont és a hangfalat, így halljuk egymást, és próbáljuk imitálni egy valódi óra hangulatát. Most, hogy eltelt két hét, azt vettem észre, hogy a gyerekekre rossz hatással van a bezártság. Bár az iskolában a dolgozatok és a tanárok felügyelete púp a hátukon, de az, hogy a társaikkal vannak, közösségben, örömöt okoz nekik. A tegnapi órámon alig akartak elköszönni. Beszélgettek óra után, meséltek az otthoni dolgokról, arról, hogy milyen így a tanulás. Folyamatosan azt éreztem, hogy borzasztóan hiányoznak egymásnak. Egészen meghatott a dolog, és bár kétszer elköszöntem, és az órának tényleg vége volt, én sem kapcsoltam ki a mikrofont. Beszélgettem velük, és rájöttem, hogy az ilyen szünetbeli csevejek nekem is hiányoznak.

Építs erre (is) szülőként!

A korábban említett felelősségvállalást még egy kicsit tovább tudod erősíteni motiválásra. Segítsék egymást! Engedd, hogy csetelgessen a barátaival, de biztasd arra, hogy ennek haszna is legyen. Beszélgessenek csak instagramon, aminek a használatáról itt és itt, a biztonsági beállításairól pedig itt írtam Neked. Miért ne tanulhatnának ketten hárman együtt közösen? Vagy beszélhetnének meg egy jó könyvet amit olvastak? Vagy ha megnéznek egy klasszikus filmet? Ezen a portálon például 90 filmet tettek most ingyenesen elérhetővé. De arra is fel tudod hívni a figyelmét, hogy “ugye milyen jó volt az iskolában, ahol ott vannak a barátok?” Számíts rá, hogy azt mondja, hogy nem, ott nem jó. Talán magának sem vallja be, de ha másért nem is, a társaság miatt biztosan hiányzik neki. Ráadásul a gyerekeknek van némi kötődése egy-egy kedvelt tanárhoz is, és a szívük mélyén tudják, hogy egy meghúzott határvonal vagy egy feddés tulajdonképpen értük van. Szükségük is van rá.

Akkor most nem mehetünk sehova?

Dehogynem! Kijárási korlátozás, nem pedig tilalom van érvényben, és a kettőt nem szabad összekeverni. Ami szükséges (pl. bolt, gyógyszertár, munkahely) továbbra is látogatható. Amit fontos tudni az az, hogy mikor mehetsz be az üzletekbe, mert 9-12 között például csak az idősek mehetnek bevásárolni. Tartani kell másoktól a távolságot, másfél méter a javasolt. A rekreáció viszont most is fontos. Például támogatják a kerékpározást, csak ne bolyban. Sőt, kirándulni is el tudtok együtt menni. Itt a tavasz, melegszik az idő, süt a nap. A gyerekeknek nagy a mozgásigénye, és kirándulással ez részben kielégíthető. Az a tanács, hogy ne a frekventált helyeket látogassuk és tartsunk egymástól távolságot. De menjünk, és élvezzük a friss levegőt!

#legközelebb

Most már nem tudok teljesen elszakadni a szakomtól, ha már az oktatás a téma. Jövő héten szeretnék Neked kicsit a fizika online tanításával kapcsolatban elmondani pár gondolatot.

Koronavírus miatt digitális oktatás I.

A múlt héten elkezdtünk foglalkozni a a koronavírus miatti iskolabezárással. Azóta eltelt egy hét, ami szerintem a kapkodás hete volt. Ezen a héten megosztom Veled gondolataimat és tippjeimet a témában. Te szülőként, én pedig pedagógusként benne vagyunk most ebben, és egyetlen dolog a lényeg: hogy segítsünk a gyerekeknek úgy haladni a tanévvel, hogy produktív időszak következzen.

Mi történt?

Orbán Viktor múlt hét péntek este bejelentette, hogy hétfőtől a gyerekek nem látogathatják az oktatási intézményeket, a tanítás digitálisan folyik tovább. Be kell látnunk, hogy mi, pedagógusok nem voltunk erre a helyzetre sem felkészülve, sem kiképezve, így nagyon döcögősen indult a hét. A magyar pedagógusok között sok idős van, sok nyugdíjhoz közeli, akiknek koruknál fogva problémát okoz a digitális átállás. Látom az idősebb kollégáimon, hogy igyekeznek tartani a lépést, és mindent megtesznek a gyerekekért. Hiszen míg a társadalom egy része valami olyasmit képzel rólunk, hogy most lábunkat lógatva csücsülünk otthon, épp ellenkezőleg – sokkal többet dolgozunk. Az idősebbek azért, hogy megismerjék azokat az online felületeket, ahol most folyni fog a munka. A fiatalabbak pedig azért, mert rajtunk van az a nyomás, hogy mindennek színesnek és csili-vilinek kell lennie, közben segítsük az idősebb kollégákat. Itt van állítólag a kezünkben minden ahhoz, hogy tudjunk így tanítani.

De mit érzünk mi közben?

Nem mehetek el amellett, ami a háttérben van. Tudom, hogy Neked szülőként most nehéz, mert a tanítás feladata részben rád hárul. Tudom, hogy rengeteg helyről ömlik a tananyag és a lecke, talán a tanárok között is különbség van az iskolán belül. Mi köszönjük, hogy segítesz. Köszönjük, hogy ha még bejársz dolgozni, este még le tudsz ülni a kémiai reakció szimulációját segíteni értelmezni. Köszönjük, ha otthon, home office-ban vagy, és a saját munkahelyi géped mellett a másik szemeddel az övét nézed, miközben videóbeszélgetésben van a matektanárával, és az íróasztalod körbe van pakolva vonalzóval és körzővel. Megértjük, ha belefáradsz. De szeretném kérni, hogy Te is értsd meg, hogy mi is most ismerkedünk a rendszerrel, és nekünk sem könnyű ez a helyzet. A munkánknak azt a részét vették el tőlünk, amiért szeretjük. Nincsenek velünk szembe csillogó szempárok, mosoly, nevetés, poénok. Azért szeretek tanítani, mert körbevesznek a gyerekek, és átélem azt az élményt, amikor látom, hogy valamit megért. Vagy odaszalad hozzám valami kis aprósággal. Most pedig egész nap egy képernyőt látok, és bizony van, hogy 10 órát dolgozom egy nap. Mert eddig tudtam hogy milyen osztálytermi szituációkra kell felkészülnöm egy feladatnál. Most viszont fogalmam sincs, ki ismeri az adott honlap kezelését, kinek milyen gyors az internete, kinek van mikrofonja, ki beteg vagy álmos, kinél van áramszünet, ki figyel és ki nem.

Kapcsolattartás koronavírus idején – Microsoft teams

A mi iskolánk a krétán kívül a Microsoft teams-t használja kapcsolattartásra. Az elmúlt egy hét alapján összeszedtem néhány dolgot Neked erről. Ha Ti is használjátok, azt javaslom, hogy ne vesszetek el teljesen a funkciókban. Attól, hogy az oldalon annyi applikáció, és lehetőség van, nem muszáj mindent használni. A kevesebb néha több. De főleg átláthatóbb.

Előnyök

  • Email cím + jelszó, és máris használható
  • Átlátható, modern, letisztult, kezelőbarát felület
  • Csoportok alakíthatók
    • Akár az adminisztrátor, akár a pedagógus alakíthat magának csoportot, például az egész osztályát egyben látja
    • A csoporton belül vannak úgynevezett csatornák, ahol az adott csoport tovább bontható valamilyen szisztéma szerint, pl. csoportmunkához, témakörhöz
    • Videókonferenciák indíthatóak a csoportban, akár előre ütemezve, akár azonnali hívással
    • A csoport számára létrehozható egy háromrészes jegyzetfüzet: tanár+minden diák látja és szerkesztheti, tanár+egyesével látják a diákok csak a sajátjukat+szerkeszthetik, tanár szerkesztheti+diákok megnézhetik
    • Fájlok tölthetőek fel a csoportba, akár úgy hogy a diákok is szerkeszthessék, akár úgy, hogy ők csak megnézhetik
    • Feladat adható ki, határidővel, javítási és értékelési lehetőségekkel
    • Microsoft alkalmazásokkal kompatibilis, de számtalan egyéb is csatolható hozzá (na, itt nem szabad túlzásokba esni)
  • Csevegés menüpont, ahol az iskola dolgozói és diákjai akár egyesével, akár csoportos chatben tudnak kommunikálni
  • Értesítés érkezik, ha valaki reagál egy bejegyzésedre, vagy válaszol rá

Hátrányok

  • Van, ami angol
  • Ha bejegyzés érkezik egy csoportba, sötétebbre vált a csoport neve, de ez nehezen észrevehető
  • A naptár funkció jelenleg nálunk nem működik megfelelően, ne jelennek meg az előre beütemezett videókonferenciák

Amit láttam működés közben

Én nagyon meg vagyok elégedve ezzel a programmal. Vannak kollégáim, akik szerint össze fog omlani a rendszer, mert nem fogja bírni a terhelést, ezért más platformot választanak. Ezt nem tartom jó ötletnek, szerintem ha egy iskola döntött valami mellett, akkor egységesnek kell maradnunk. Mindig benne van a pakliban, hogy napokig azért nem tudsz tanulni a gyerekeddel, mert az adott oldal nem tölt be, az internetszolgáltatódnál gondok vannak, még sorolhatnám. Nagy része magyar nyelvű, a színei nem túl élénkek, a betűtípus jól olvasható. Nem volt még velem olyan, hogy ne tudtam volna elküldeni valamit, amit szerettem volna. Eddig a 7. és 8. évfolyamra koncentráltam, ott a gyerekek visszajeleztek, hogy látják, amikor írok, meg tudják nyitni a linkeket, le tudják tölteni és megnézni a fájlokat. Tudtak üzenetben válaszolni, tudják kezelni az oldalt. A csevegés menüpontban könnyű tartanom a kapcsolatot a kollégáimmal, de volt olyan gyerek, aki meg tudott keresni egy adott problémával, és könnyen meg tudtuk oldani. Van mobil applikáció is, androidra és almára is, én letöltöttem a telefonomra, és ott is mindent ugyanúgy tudok intézni, mint laptopon. Beállítottam, hogy kapjak értesítéseket, így az üzenetek még gyorsabban eljutnak hozzám. De ez a funkció kikapcsolható, sőt, állítható is – legyen pihenőidőszak, beállítottam, hogy este héttől másnap reggelig ne kapjak értesítéseket, így nem pittyeg folyamatosan a telefonom.

Javaslatok, ha a koronavírus alatt a gyereked Microsoft teams-t használ

  • Nézd meg, minden tantárgyhoz van-e csoport számára, vagy csevegés, nehogy lemaradjon valamiről
  • Tanítsd meg rendszerezni – a feladatok ömlesztve jönnek, le kell jegyezni. Van google naptára, amit rendszeresen használ? Vigye fel oda a határidőket! Szépen vezeti a leckefüzetét? Kicsit át kell gondolni, mit hogyan lehet most beleírni, de hadd folytassa! Használjon különböző színeket, vagy jelöléseket adott tantárgyhoz az alapján, ahogy számára átlátható! Van egy szép füzete, amit mindig magánál hord? Készítsen egy részéből határidőnaplót, színekkel, rajzokkal! Rengeteg ötlet van a youtube-on
  • Ha nem szeretnéd, hogy össze-vissza kattintgasson, segíts neki megismerni a felületet, például a Microsoft saját ismertetőjével, amit itt érhetsz el
  • Érdeklődj a tanároknál, hogy mindenki itt fogja-e küldeni és bekérni a feladatokat, vagy kell más oldalt is használni
  • Kukkants bele a füzetébe, hogy vezeti-e, ha nem, nézd meg az online füzetet az adott csoportban

#legközelebb

Van élet a Microsoft teams-en túl is. Legközelebb beszélek Neked az online órák megtartásával kapcsolatos tapasztalataimról. Hogyan segítsük a gyereket, hogy a koronavírus miatti digitális oktatásban ne a szünetet és láblógatást lássa?